Rólam

Szóval ez az a rész, ahol hosszan ecsetelnem kellene, hogyan vettem kézbe 10 évesen édesapám Zenit fényképezőgépét és tudatosult bennem, hogy márpedig belőlem egyszer fotográfus lesz…

Az élet ritkán ennyire ideális és még ritkábban ennyire egyértelmű. Mind keressük az utunkat, jó esetben sokfélét kipróbálunk, mire biztosra kijelenthetjük, hogy végre megérkeztünk, ez lesz a helyes irány. Számomra ez az érzés az első színházi fotóspróbámon kapott el és azóta sem ereszt.

Egy embert, egy személyiséget lefotózni nem csak kattintások sorozata, hanem egy beszélgetés lencsén keresztül. (Legalább) két szereplős dialógus, amely lehet vidám, vagy könnyekkel teli, de mindig az őszinteségre érdemes törekedni.

Ma már mindenki fotóz és mindenki fotós. Nem attól leszünk rosszabbak, vagy jobbak, hogy hány milliónál kezdődik a felszerelésünk, hanem attól, amit mutatni akarunk és mutatni tudunk, akár egy telefon kijelzőjén keresztül is.

Csak rajtad áll, mit akarsz magadból megmutatni egy fotón. Az én feladatom annyi, hogy bátorságot és eszközt adjak hozzá.